80 milliós büntetést kapott három gyógyszercég
Hiába az orvosok befolyásolását érintő törvényi szigorítás, a gyógyszerfogyást "ösztönző" piaci trükkök továbbra is léteznek, a gyógyszerügyi hatóság az idén összesen 80 millió forint büntetést szabott ki három gyógyszergyártóra, két tucat cég ellen pedig még zajlik az eljárás - írta a Népszabadság.
A lapnak nyilatkozó, a promóciós gyakorlatot jól ismerő szakember szerint még a büntetéssel együtt is megéri ösztönözni az orvost arra, hogy egy adott terméket ajánljon a betegeknek, orvosi közreműködés nélkül ugyanis a cégek képtelen állni a sarat a gyógyszerpiacon.
A tiltott orvosi ösztönzés felszámolására évek óta ádáz küzdelmet folytatnak a kormányok - írta a lap, felidézve, hogy a 2010 nyarán felszámolt Egészségbiztosítási Felügyelet például működése három és fél éve alatt több száz esetet vizsgált, a kirótt büntetés összege elérte a 100 millió forintot. Tavaly január óta 32 eljárás indult a gyártók helytelen promóciós gyakorlat miatt.
Szponzorált tartalom