2012 november 9-én kezdhet működni a Nemzeti Betegfórum!

hirdetés

A Nemzeti Betegfórum (NBF) kialakításának több mint egy év óta húzódó folyamata végére tehet pontot az a konferencia, amely az NBF Előkészítő Választmánya, a Terápiás Együttműködésért az Egészségügyben Közhasznú Egyesület (TEREK), és az Egészségügyi Államtitkárság közös szervezésében valósul meg.

A program időpontja az Államtitkárság kérésére született meg, mert akkorra van esélye, hogy a 2011.06.28-án utoljára ülésezett Nemzeti Egészségügyi Tanács szerepét a betegszervezetekkel történő egyeztetés terén átvevő NBF létesítését előíró 2011. évi CLXXVI. Törvény előírásainak megfelelően megszületik a miniszteri rendelet.

A szervezőknek sikerült megnyerniük előadás tartására a European Patient Forum igazgatóját Nicola Bedlingtont, és Dr. Szócska Miklós államtitkár úr is előreláthatóan részt tud venni. Az NBF „indító” konferencia célja a beteg (ügyfél) központú, fenntartható egészségügy, és az egészséggazdaság, mint húzóágazat témájának körüljárása. El szeretnénk érni a beteg (szervezetek) bevonását a szektor fenntartható működésébe a szabályalkotástól, a személyre szabott segédeszköz kiválasztáson át a terápiahűség javításáig, stb., és így a páciensek (ügyfelek) részvételének maximalizálását a gyógyításban. Ezért be kívánjuk mutatni, miért előnyös társadalmi és nemzetgazdasági szempontból, ha a páciensből az egészségszektor felelős, kompetens és cselekvő alanya (ügyfele) lesz, ahelyett, hogy az egészségÜGY passzív, felkészületlen, „nemtörődöm” tárgya maradna.

A konferencia meghirdetésre került a múlt héten, az Államtitkárságon megrendezett EPHA (Európai Népegészségügyi Szövetség) tréningjén is, mely képességfejlesztő szeminárium pontosan a fenti célok érdekében igyekezett a magyar egészségügyi civil szervezetek összefogását és közös érdekképviseleti képességét erősíteni. Ösztönözte a minden oldalú párbeszédet, az Európai Uniós folyamatokhoz történő szorosabb kapcsolódást, és mindennek megkönnyítésére a többi érdekcsoporttól független, önálló jogi személyiségű egészségügyi beteg ernyőszervezet létrehozását.

A betegszervezetek által választott Előkészítő Bizottság, és az NBF formálásában résztvevő hazai betegszervezetek örömmel üdvözlik e fontos lépés létrejöttét és az egészségügyünk jobbítására irányuló további törekvéseket!

Kontakt személy:

Dr. Pogány Gábor, az NBF Előkészítő Választmányának tagja a 06-20-778-5565 és az info@rirosz.hu elérhetőségeken

Az egészségügyi civil szervezetek célkitűzései a NBF kapcsán:

• Hozzájárulás a betegek életminőségének javításához

• Transzparencia elérése a szervezetek között

• Egységes szakmai sztenderdek létrehozása az egyéni egészségnyereség maximalizálására

• Demokratikus hozzáférés a gyógyítási javakhoz

• Betegséggel járó stigmatizáció csökkentése

• Folyamatos együttműködés a nemzeti konzultáció rendszerében

• Szoros szakmai együttműködés kialakítása a szakkollégiumi rendszerrel

• Kommunikációs jellegű, és egyéb jó gyakorlatok gyűjtése az egészségnyereség elérése érdekében

Szerző:

PHARMINDEX Online