Szeptember elejétől adható a negyedik oltás Lengyelországban
Lengyelországban szeptember elejétől oltakozhatnak a 18 évnél idősebbek a Covid-19 elleni védőoltás negyedik adagjával – jelentette be szerdán Adam Niedzielski egészségügyi miniszter.
A negyedik adaggal eddig mintegy 300 ezren oltatták be magukat a 60 éven felettiek, valamint a csökkent védekező képességű 12 éven felettiek csoportjából – írta Niedzielski a Twitteren. Az említett csoport július végétől regisztrálhat a második emlékeztető oltásnak számító negyedik adagra.
Niedzielski bejelentette: "minden jel szerint a népesség szélesebb csoportja, legalábbis a 18 felettiek számára" a negyedik adag szeptember elején lesz elérhető. Keddi adatok szerint a több mint 38 millió lakosú Lengyelországban összesen több mint 55 millió adag oltást adtak be a Pfizer, a Moderna, az Astra Zeneca és a Novavax kétadagú, illetve a Johnson & Johnson egyadagú vakcinájából. Teljes – lengyelországi előírások szerint az alapoltásból és egy emlékeztető adagból – álló vakcinálásban több mint 22,5 millióan részesültek. Szerdai adatok szerint Lengyelországban egy nap alatt 4479 új fertőzöttet azonosítottak, kórházakban 2389, általában a Covid-19-en kívül más betegségben is szenvedő pácienst ápolnak. Waldemar Kraska egészségügyiminiszter-helyettes egy hétfői rádióinterjúban közölte: észlelhető a nyári járványhullám dinamikájának lassulása. Megerősítette: a tárca adatai szerint a lakosság 91 százaléka rendelkezik ellenanyagokkal, miután beoltatta magát vagy átesett a fertőzésen.
MTI