Magyarországon továbbra is szórványos a szamárköhögés előfordulása
Bár az utóbbi hetekben hazánkban is megemelkedett a jelentett esetek száma, országos járványról nem beszélhetünk.
A szomszédos országokban tavaly és az idei év elején jelentősen több szamárköhögéses esetről számoltak be. Bár az utóbbi hetekben hazánkban is megemelkedett a jelentett esetek száma, még mindig van olyan megye, ahonnan nem jelentettek beteget, így országos járványról nem beszélhetünk - tudatta közleményben a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ.
A növekvő esetszámok miatt az NNGYK a kormányhivatalokon keresztül kiadott tájékoztatójában felhívta a figyelmet a szamárköhögésre vonatkozó, jogszabályban előírt járványügyi intézkedésekre. Amennyiben a háziorvos, a házi gyermekorvos által ellátott betegnél felmerül a szamárköhögés (pertussis) gyanúja, abban az esetben a fertőző beteg bejelentés mellett diagnosztikus laboratóriumi vizsgálat kezdeményezése is kötelező. Ha a beteg szoros környezetében a légúti tünetekkel rendelkező betegeknél fennáll a pertussis gyanúja, a laboratóriumi vizsgálat náluk is kötelező. Tünetmentes kontakt személy mikrobiológiai vizsgálata nem indokolt. A szerológiai vizsgálatot az NNGYK laboratóriuma végzi.
A megbetegedés gyanúja jellemzően akkor merül fel, ha a páciensnek régóta fennálló köhögése van. A Bordetella pertussis baktérium cseppfertőzéssel, ritkán közvetlen érintkezéssel vagy tárgyak révén terjed. A tünetek általában a fertőzés után több héttel jelentkeznek. Kezdetben a közönséges megfázáshoz hasonlóak, majd körülbelül két hét múlva a köhögés súlyos, rohamokban jelentkezővé válik. A pertussis ellen oltottak és a felnőttek esetén a fertőzött személy sokszor tünetmentes, vagy nagyon enyhe tünetekkel járó megbetegedés alakul ki. Hosszan tartó köhögés fennállásakor fontos mielőbb orvoshoz fordulni, mert az időben elkezdett antibiotikus kezeléssel a betegség jól gyógyítható.
Az Egészségügyi Világszervezet álláspontja szerint a pertussis elleni védőoltás fő célja, hogy csökkentse csecsemőknél és kisgyermekeknél a súlyos szamárköhögés megbetegedés és halálozás kockázatát.
A pertussis elleni védőoltás hazánkban a kötelező gyermekkori védőoltások közé tartozik. Emellett a felnőtt lakosság körében általában 10 évente javasolt a diftéria-pertussis-tetanusz tartalmú védőoltás beadása, továbbá az újszülött védelme érdekében a várandósok védőoltása javasolt a harmadik trimeszterben. A családban, a közeli hozzátartozóknak adott védőoltás segít megvédeni a fertőzéstől az idősebbeket, illetve az egészségi állapotuk miatt nem oltható személyeket, továbbá a családba érkező újszülöttet is. A receptre felírt oltóanyag a gyógyszertárban elérhető. A pertussis kapcsán szükséges járványügyi intézkedések elsődleges célja, hogy megvédjük az újszülötteket, csecsemőket a súlyos megbetegedéstől - áll a közleményben.
NNGYK